Solymári Dániel

2023, Pannonhalmi Szemle

A menekülés és migráció, az országok és kontinensek közötti külső és belső mozgások okozta krízisek még mindig korunk legsúlyosabb, komplex társadalmi problémái közé tartoznak. Ferenc pápa mint jelenünket meghatározó és alakító folyamatról beszélt az elvándorlók és menekültek 105. világnapjára küldött üzenetében: „a bevándorlók – különösen a legsebezhetőbbek – segítenek minket, hogy felismerjük az »idők jeleit«, és az Úr rajtuk keresztül hív minket megtérésre. Felszólít, hogy szabaduljunk meg az exkluzivizmustól, a közömbösségtől és a selejtezés mentalitásától. Általuk hív meg minket az Úr, hogy teljességében alakítsuk keresztény életvitelünket.” Ha tehát jól olvassuk az ,,idők jeleit”, a katolikus egyház egészének, a középponttól a végekig, szüntelenül reflektálnia szükséges a meneküléssel összefüggő szaporodó társadalmi kérdésekre.

Ennek összefüggésében, különösen az érintett közösségek számosságát figyelembe véve, ki kell mondanunk: szükség van a migráció teológiájára. Beszélhetünk-e azonban „migrációteológiáról”, vagy ez nem több, mint egy speciális lelkipásztori fókusz, csupán az aktuális (egyház)politikai körülmény hatására létrejött aspektus – teszi fel a kérdés Daniel G. Groody azonos című könyvében. Ennek megítélését „belülről” kell kezdenünk: szentírási, tanítóhivatali és egyházszerkezeti összefüggéseket szükséges áttekinteni, hogy eldönthessük, melyek lehetnek a migráció teológiájának saját árnyalatai, kimutatható-e a teológia ezen iránya. Ezzel a szándékkal jelen munkánkban azt vizsgáljuk meg, hogy miként alakult ki az Apostoli Szentszék menekültekkel összefüggő tanítóhivatali és szerkezeti rendszere, amely elvezethet bennünket a migráció teológiája felé.